Gyermektörténet a barátságról

Gyermekmese a barátságról: A medve és a méhek

Egyszer régen, a Erdő távoli és lombos, egy földalatti barlangban élt medve, ahonnan csak enni jött ki. Magányos és lusta volt az élete, oda ment, ahova akart és azt evett, amit akart, de semmi sem izgatta túlzottan. A lelke mélyén egy kissé szomorú medve volt.

Az egyik nap, amikor éhezve elhagyta barlangját, a medve észrevette, hogy egy közeli fán olyan tárgy van, amelyet még soha nem látott. Méhsejt volt, kerek, mint egy labda, rengetegen zsongott rovarok belül. A medve közeledett, és sokáig szagolgatta a méhsejtet, nem egészen biztos benne, hogy miről van szó. Aztán kijöttek a méhek, mert tudták, hogy a medvék általában szeretik a mézet.

- Hé, medve! – Mondta egybehangzóan a több száz méh, akik, ha megegyeztek, csatlakozhattak a hangjukhoz, és egy személyként szólalhattak meg – Miért szagolod a lépünket? Ez az, hogy el akarja lopni a mézet, ami annyi munkánkba kerül?

A medve, aki még soha nem látott ilyen méheket, megzavarodott.

-Ki vagy te? Mi az a méz, amiről beszélsz? - kérdezte tőlük.

- Nem csapsz be minket, medve. Azt válaszolták.

- Ott laksz? Miért akarna bárki is betörni az otthonába? A medve makacskodott, és újra megszagolta a kerek kaptárt.

- Hogy ellopja a mézet, persze.

- És mire való? A medve tudni akarta.

- Nem tudod, mire való a méz? A méhek nevettek: – Ilyen buta medvét még nem láttunk!

A medvének nem tetszett, hogy azok az apró rovarok nevetnek rajta, ami a állat nagy és erős.

- Micsoda goromba méhek! – üvöltötte – Már csak ezért is el kell pusztítanom a kaptárukat!

A méhek azonnal abbahagyták a nevetést, és a szúrójukat megmutatták a medvének.

„Ha feltöröd a kaptárunkat, mindannyiótokat megharapunk” – figyelmeztették.

De már túl késő volt. A medve karmaival egyetlen ütéssel megrázta a kaptárt, és nagy lyukasztást csinált, amelyen átfolyni kezdett a méz. A méhsejt a földre esett és teljesen tönkrement. A medve reflexszerűen a szájához emelte karmait, és megízlelte azt a finomságot, amelyet csak a méhek voltak képesek elkészíteni.

- Tudtuk! A méhek megvádolták: – Azért jöttél, hogy megedd a mézünket! Most fizetni fog azért, amit tett!

És anélkül, hogy egy szót is szóltak volna, addig szúrták és szúrták a medvét, amíg az el nem menekült.

A medve a nap hátralévő részét az erdő egy másik szegletében bujkálva várta, hogy csillapodik a harapások okozta fájdalom, de képtelen volt elfelejteni a méz finom ízét. Nem értette, hogy az olyan kis állatok, mint a méhek, hogyan tudnak ilyen finomat alkotni, és egyben olyan fájdalmasan csípni. Végül besötétedett, és a medve vissza akart menni a barlangjába, de amikor megpróbálta, rájött, hogy a méhek bejutottak a barlangjába, és új méhsejtet próbálnak készíteni.

- Állj meg, medve! Azt mondták neki: "Vagy újra megharapunk, ahogy megérdemled."

- Nem harcolni jöttem veletek, méhek, hanem aludni a barlangomban. Menj vissza a méhsejtedbe, és tegyünk úgy, mintha mi sem történt volna – javasolta a medve.

- Nem mehetünk vissza a méhsejtbe, medve, mert tönkretetted a karmaiddal. Tudod, mennyi időbe telt megépíteni?

- Nem én nem tudom. – mondta a medve, aki mindennek ellenére őszinte medve volt – De tudom, hogy ha elveszíteném a barlangomat, az nagyon elszomorítana.

– Ez semmi – magyarázták a méhek –, mert neked van az a barlang, ehelyett saját kezünkkel kell felépíteni a házunkat. Ez a harmadik méhsejt, amit meg kellett csinálnunk.

- És mi történt az előzőekkel? – kérdezte a medve.

- Az emberek elpusztították őket.

- Ó, az emberek! – üvöltötte a medve, aki egyáltalán nem szerette az embert – Régen jártak ide, de amikor meghallják az ordításomat, rémülten elszaladnak. Már jó ideje nem jöttek.

- Szerencse, medve. Ordítani nem tudunk, csak szúrni. De van nekik speciális öltönyük, ami megakadályozza, hogy megharapjuk őket, és tüzelnek, hogy füstöt csináljanak, és kikényszerítsenek minket a méhsejtből.

A medve egy pillanatig gondolkodott, és végre támadt egy ötlete.

- Figyelj, méhek, mi lenne, ha megosztanánk a barlangot?

- Megosztjuk? A méhek értetlenül néztek egymásra.

- Vigyázni fogok a barlangra, hogy ne kerüljenek be emberek, és nyugodtan tudjon benne élni. Szóval megbocsáthatod a méhsejtet, amit érted törtem.

- Tényleg megtennéd helyettünk?

- Egyértelmű!

A méhek zümmögni kezdtek az örömtől. Nagylelkű méhek voltak, bármilyen bizalmatlanok is.

- Medve, ha megosztod velünk a barlangodat, mi megosztjuk veled a mézet. Nagyon sajnáljuk, hogy megharaptunk, és először is nevettünk rajtad.

Bár ölelni, kezet fogni nem tudtak, a méhek és a medve megbékéltek. Azóta megosztották a barlangot és a mézet, és megtanulták értékelni azt a jót, amit mindegyik kínál. És ha ez nem lenne elég, a medve soha többé nem érezte magát ilyen magányosnak.

Referenciák:

• "Elbeszélés" be Wikipédia.
• "Barátság" benne Wikipédia.

Mi az a történet?

A történetek novellák, kevéssel karakterek és egyetlen cselekménysel, amely valós vagy kitalált eseményeken alapulhat. Vannak Narratív szövegek val,-vel érv viszonylag egyszerű, amelyben a szereplők egyetlen központi akcióban vesznek részt. A helyek is korlátozottak: az események általában legfeljebb egy-két helyen zajlanak.

Kövesse a következővel: