Koncepció az ABC definícióban

A karlamizmus az egyik leglátványosabb és legélesebb forma, amelyben megmutatták, amit a "két Spain" -nak hívnak.

A karlizmus egy konzervatív és katolikus monarchikus politikai doktrína, amely a napóleoni háborúk után született, és amely ellenezte a liberalizmus nyitottságát.

Történelmileg VII. Fernando király, IV. Carlos örököse halálával született, akinek sikerült megváltoztatni a törvény az örökösödéstől, hogy megkoronázhassa lányát, Isabel-t, testvére, Carlos María Isidro (akinek Carlos nevéből a Carlism örökölte a nevét) kárára.

Maga Carlos María Isidro és hívei voltak felelősek a jövő királynő elleni tiltakozásért és összeesküvésért már VII. Fernando halála előtt, mivel még az élete során módosította az öröklési törvényt.

A konfrontáció azonban kissé mélyebbre rejtette a gyökereket.

Leolvashatjuk a karlizmus-konzervativizmus (politikai, társadalmi és vallási) konfliktust a liberalizmussal (politikai, társadalmi és vallási) szemben. társadalmi, és társadalmi deszakralizációval, még részben sem), mint a francia forradalom egyik hatása 1789-től.

instagram story viewer

Ez és Napóleon puccsának, valamint a császár veresége után bekövetkezett monarchikus helyreállítása ellenére mély nyomokat hagyott az összes európai ország társadalma, sőt befolyását kiterjeszti a világ nagy részére, különösen a kontinensre Amerikai.

Ennek a hatásnak a része a nagyobb szabadság iránti vágy polgárság, amíg a francia népfelkelés még mindig a feudális társadalom maradványait vonzza (és ez egyes országokban meghosszabbodik, mint Oroszországban a forradalom 1917-ből).

Spanyolországban a francia megszállást használják ki az ellenállást vezető liberálisok, kihirdetve a Alkotmány (1812-ben a cádizi) liberális bíróság.

Ezt a liberális előrelépést VII. Fernando vágta vissza a rügyébe, bár ez nem csillapította a nagyobb társadalmi szabadság elérésének vágyát.

Ezért tekintik a napóleoni háborúk utáni spanyolországi monarchikus helyreállítás időszakát a nagy politikai-társadalmi feszültségek ideje a két ellentétes nézet miatt: a konzervativizmus és liberalizmus.

A Ferdinánd király testvére által vezetett karlisták törvénytelennek tartják azt a gyakorlati szankciót, amely lehetővé teszi a király lányának uralkodását.

Ez meglátásuk szerint legitimálja az új uralkodó elleni lázadást (Carlos María Isidro maga sem volt hajlandó hűségesküt tenni a királynővel szemben).

Ez a lázadás a 19. század folyamán három polgárháborúban, az úgynevezett „carlist háborúkban” valósult meg.

E három háború közül az első, legvéresebb és leghosszabb (1833-1840) VII. Ferdinánd halála után következett be.

Carlos María Isidro hívei V. Carlos néven kikiáltották a törvényes királyt, és országszerte felkelések törtek ki.

Bár a karlisták végül vereséget szenvedtek, az övék mozgalom - diadalokat, támogatást és fontos visszhangot ért el az ország északkeleti részén, különösen a Baszkföld, Navarra (amely végül a mozgalom egyik támpontjává válik), Katalónia és Valencia.

A második carlist háborút (1846-1849) főként Katalóniában vívták, és sokkal kevésbé volt hatással, mint az előző konfliktus.

A karlamizmus ezzel a konfrontációval bizonyította, hogy él és mélyen gyökerezik a népesség, bár elveszített néhány fújtatót.

Ugyanakkor, a vereségek ellenére és száműzetésbe kellett mennie (Triesztben halt meg 1855-ben), Carlos María Isidro, aki trónjaként Carlos V.-t vallja magának, új utódlási vonalat, új ágát kezdte a család Bourbon, amely a mai napig terjed.

A harmadik carlist háború (1872-1876) ismét az ország északkeleti részét érintette, csakúgy, mint az elsőben, bár kevésbé fegyveres gyakorisággal.

Nem a Carlist fegyveres kezdeményezésének hattyúdala volt, de azt jelentette utoljára, hogy a karlisták felálltak a saját lábukon.

A katonai vereségek ellenére a karlamizmus továbbra is politikailag élt, különféle pártok gyűjtötték össze örökségét. A Carlism hosszú története olyan belső megosztottságokat is kivált, mint például a szövetség Katalónia politikai katalánsággal, amely egy föderalista vagy konföderációs bíróságot biztosít ebben a mozgalomnak vidék.

Az utolsó fegyveres konfliktus, amelyben a karlamizmus aktívan részt vett, a spanyol polgárháború volt (1936-1939).

Ebben a konfrontációban a karlisták a lázadó oldal részei, ellentétben a Köztársasággal és az általa képviselt eszmékkel. Övé ideológiaA szervezetben azonban "koffeinmentes volt" politika az 1937-es egyesítési rendelet eredményeként született meg, amely önálló pártként elnyomta a Falange-ot és a carlist hagyományőrző közösséget, és új szervezetté egyesítette őket.

1936-ban ezen kívül Carlos María Isidro (Alfonso Carlos de Borbón y Ausztria-Este, Alfonso Carlos I) leszármazottak nélkül, Francisco Javier de régensnek választják Bourbon-Parma.

A Franco-rezsim alatt a Carlism lépéseket tett udvarlójának, Carlos Hugo de Borbón-Parmának és Bourbon-Bussetnek (Carlos Hugo I) a diktátor utódja, bár végül I. Juan Carlos (az országban már 1934-ig uralkodó Bourbon-ág örököse) lesz az utódja kiválasztott.

A karlamizmus ma is él, bár nagymértékben csökkent. A többségi politikai konzervativizmus manapság félretette a hagyományos karlizmus számos alapvető posztulátumát amit ennek az utolsó mozgalomnak a harcosai fokozatosan más konzervatív formációkba mentek, de még többet mérsékelt.

Fotó: Fotolia - Levéltáros

Témák a karlamizmusban